Henry Mintzberg: Építsünk cégből közösséget!
Típus: Cikkösszefoglaló
Ár: 489Ft
Nettó: 385Ft
gift

Ha eddig még nem hallottál a communityship elnevezésről, jó lesz megismerkedni vele! Ezt az új szót Minztberg alkotta a leadership párjaként.

Henry Mintzberg, aki az üzleti stratégiai irodalom egyik legismertebb szerzője és kritikusa is egyben, már régóta érvel a vállalaton belülről organikusan kialakuló és kidolgozott üzleti stratégia mellett, szemben a vezető, a leader által megálmodott elképzeléssel. Még a gazdasági válság egyik okának is a sztárolt, túlfizetett vezetőket tartja, akik – mivel a menedzsmenttel nem illik foglalkozniuk – teljesen elszakadtak a cég többi alkalmazottjától, akik státuszukban és anyagilag is leértékelődtek, humánerőforrássá degradálódtak.

A communityship jellegű vezetés – a „just enough leadership” – szerint az elkötelezett vezető nem fent, hanem középen, a vállalati kollektíván belül van, velük együtt dogozik a közös vállalati célért, s csak akkor avatkozik be, ha arra szükség van. A stratégia fontosabb elemeit a középvezetők alakítják ki, s az első számú vezető feladata ezen kezdeményezések összehangolása és támogatása.

Olvasd el most az izgalmas cikk – Henry Mintzberg: Rebuilding Companies as Communities – tömör tartalmi összefoglalóját magyarul!

Írd meg a véleményed!

A neved:


A véleményed:
Megjegyzés: A HTML-kód használata nem engedélyezett!

Az összefoglaló: Nem-tetszett           Tetszett

Másold be a lenti kódot:



Címkék: menedzsment, leadership, szervezeti kultúra,
Ezeket se hagyd ki
Martin Seligman: Tanult optimizmus
Heidi Grant Halvorson: A második lehetőség arra, hogy jó benyomást tegyünk
Martin Ihrig, Ian MacMillan: A vállalati missziót meghatározó tudás menedzselése
Herminia Ibarra: A hitelességi paradoxon
Nathan Furr, Jeffrey H. Dyer: Vezesd csapatodat az ismeretlenbe!
Havi ingyenes letöltésünk
Michael E. Porter, Mark R. Kramer: Közös értékek létrehozása
Michael E. Porter, Mark R. Kramer: Közös értékek létrehozása
Akik regisztrálnak a webshopba ITT vagy hírlevéllel együtt ITT, azok letölthetik ezt az ingyenes cikkösszefoglalót vagy választhatnak egyet kínálatunkból. Regisztráció után a cikkösszefoglaló online olvasható vagy letölthető INNEN vagy a profiladatoknál.
Partnereink
Mfor Menedzsment fórum Piac és Profit CHN